Ideológiailag Képzetlen

Öncenzúra - hát nooormális?!?!

2018. május 31. 00:02 - Ideológiailag Képzetlen

Egyik kedves ismerősöm ismerősének az ismerőse - nevezzük Péternek - lassan 10 éve külföldön él és dolgozik, de itthon szeretne majd családot alapítani, tervezgeti a hazajövetelt. Rövid, tavaszi családlátogatása alkalmával összefutottunk páran, meséltük neki, hogy aznap lesz egy tüntetés és felvetettük, hogy tartson velünk, úgyis hosszú a séta, jó az idő, közben tudunk beszélgetni. Péter tipikusan olyan ember, akinek az a hozzáállása a politikához, hogy inkább nincs is véleménye, mivel ő úgysem lakik itthon, ráadásul szegény kis gekkója is épp depis, hagyjuk már, van jobb dolga.

Alapvetően kíváncsiságból, de eljött, kérdezgetett a tüntetés okáról és érdeklődve hallgatta, mi folyik épp az országban, ahová haza akar jönni. Csináltunk közös fotót, amit meg is osztottunk ismerőseinkkel. Nem kellett sokat várni, nagyjából 1 perc alatt hívta őt ... - legyen a neve Zita -, hogy mégis mit képzel magáról, hogy ott bohóckodik ezen a tüntetésen és hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle, hiszen így nem lesz állása itthon egy év múlva és ő sem fogja beajánlani sehova. A történethez hozzátartozik, hogy Zita egy nagy város önkormányzatánál dolgozik magas beosztásban, tehát valóban jó eséllyel tudna Péternek segíteni az elhelyezkedésben. Ebből a nagy városból nem ez az első, hasonló történet, de lehet tudni, hogy máshol is hasonló célozgatások, fenyegetések, kirúgások történnek.  

Én csak azt kérdezném ezektől a Zitáktól, hogy olyan országban szeretnétek élni, ahol arra hivatkozva nem kaptok esetleg állást, mert kiálltok egy ügy mellett? Jó világ lesz-e akkor, ha valakinek csak az lehet a véleménye, amit a mindenkori hatalom belésulykol, vagy szeretné, ha majd egy önállóan gondolkodni képes gyereke lenne, akinek nem bátorságra lesz szüksége ahhoz, hogy tiltakozzon valami jogtalanság ellen, hanem csak józan észre és igazságérzetre? 

A napokban volt hír, hogy az Origo véletlenül csak "egy férfi"-nek nevezte, s nem afrikai-migráns-majmozta le  kapásból Mamoudou Gassamat az esetről szóló cikkében. A felismeréstől annyira megijedhetett a szerző, hogy remegő kezekkel inkább le is törölte az egészet, majd vélhetően a 888.hu segítségét kérte, hogy rutinból alázzák kicsit a hőst, így megkaphatta később azokat a jelzőket, amelyek az origos cikkből méltánytalanul kimaradtak. Mire a csúnya sorosbérenc oldalak elkezdtek volna kárörvendeni a tévesztésen, már újra kitették változatlan formában a cikket, mintha mi se történt volna, pedig mindannyian sejthetjük, hogy aznap, ott,  "egy ember" elveszítette az állását.  Pedig a 888.hu mindent megtett érte: annyira kapkodtak az írással, hogy az akkor otthagyott elgépelés nyoma még azóta is ott virít a cikk végén, elrontva ezzel az ötletesen bújtatott propaganda üzenetet, miszerint magasabbra kell építeni a kerítést.

Az Origo esetében még meg is értem a túlzott önkontrollt, de a normális, kormánytól függetlenül dolgozó emberek hétköznapi életében is jelen van már. Talán mondanom sem kell, hogy Péter búcsúzáskor már előre azt kérte, hogy legközelebbi találkozásunkkor ne rakjunk fel közös képet. Ez nagyon szomorú, mert elérték, hogy a fenyegetést már meg se várja az ember, mert tudja vagy tudni véli, mi lenne a következmény.

Működik az öncenzúra. Megint.

Ez lenne a normális, Zitáim? 

 

kisgyerekere.JPG

 

3 komment

TGM, ez most vicc volt vagy komoly?

2017. július 11. 15:39 - Ideológiailag Képzetlen

Azt kéred, hogy a fél baloldal hajtson végre kamikaze akciót hazaszeretetből?

Tamás Gáspár Miklós előállt egy bizarr gondolattal. Olyannyira bizarr, hogy első olvasásra csak néztem, hogy hol van a poén, amit nem vettem észre. Szerinte minden, a jobbtól kicsit is balra álló ellenzéki párt álljon félre és hagyja egyedüliként indulni az MSZP-t, vagy ha erre nem hajlandók, akkor legalább a szavazóiknak legyen annyi eszük, hogy nem voksolnak az esélytelenebb pártokra. Tehát arra az indulóra kellene most szavaznia a csalódott embereknek, aminek a korábbi támogatói nagyrészt most más pártokra szavaznak, vagy inkább nem is szavaznak? Bravó!

Elmélete - miszerint a kisebb pártok könnyen megtehetnék, hogy félreállnak az MSZP útjából - se nem indokolt, se nem logikus, ráadásul hülyék lennének önszántukból politikai öngyilkosságot elkövetni, tekintve, hogy nekik még nagyon meg se térülhetett (elsősorban nem anyagilag értem a megtérülést) az az energia, amit eddig belefektettek a létezésükbe. 

Bár TGM többször hangsúlyozza, hogy ő személy szerint nem MSZP-fan, a harmadik után már nekem kezd kínos lenni, hogy mennyire erőlteti. Én mondjuk el is hiszem neki, hogy nem szavazna rájuk, csak azt nem értem, hogy ő miért nem hiszi el ugyanezt a kormányt váltani akarók többségéről. Már régen nem a határozottan pártot választó, biztos szavazók meggyőzéséről szól a választás, hanem épp azon bizonytalanokról, akik akkor se szavaznának az MSZP-re (se a Fideszre, hozzáteszem), ha egypártrendszer lenne és puskát tartanának a fejükhöz. Biztos vannak olyanok, akik két válás után újra hozzámennek az elsőhöz, de azért nem ez a jellemző. Részben az MSZP belső válsága vezetett a politikával szemben érezhető kiábrándultsághoz és apátiához, amit annyira nehéz kezelni, hogy néha már egy-egy párszázas nagyságrendű tüntetésre is azt mondjuk, sokan voltak. Hátbaveregetjük magunkat, hogy végülis jó az az eredmény, amit sikerült nagy nehezen kicsikarni a választásokból, mert megnyertünk több választókerületet és a több, az több, mint az egy, ami rossz, tehát a több az jó. Logikus, nem?

Csalódtam az MSZP-ben. Eldöntöttem, hogy nem szavazok az MSZP-re. Még rosszabb jött. Tehát inkább mégis őket választom, mert azóta voltak kormányon/bizonyítottak/új emberekkel van feltöltve/nincsenek belső ellentétek....oh, wait, egyik sem igaz!

Ebben az országban egy olyan politikai özönvízre lenne tömeges igény, ami eltakarítja mindazt, ami bemocskolódott a korrupt kormányzások alatt, mert nehéz már megkülönböztetni a jót a rossztól. A balosok elnézőek a simongáborokkal, mint ahogy a fideszesek is a rogánantilopokkal szemben. Ezt a meglévő igényt felismerve időről időre jelennek meg pártok, akik hirdetik az elmúltnyolcév, elmúlthúszév, elmúlthuszonxév, valamint a jelenlegi politikai pártok elutasítását, csakhogy közben ők is szép lassan a rendszer részeivé válnak. A "Lehet más a politika" is csak "LMP" ma már. Akik komolyan gondolták az eredeti szlogent, továbbálltak. Egy új formációnak ez a hozzáállás csak nagyon rövid ideig tud igazán hiteles lenni, ezért nehéz ezt a lendületet kihasználni és robbanásszerűen kormányt váltani vele.

Ha meg nincs új, maradnak az eddigiek és nincs más lehetőség az összefogáson kívül, ami legalább lefedi a választók nagyobb részének pártpreferenciáját. A megoldást inkább egy minél szélesebb körű összefogás jelenthetné, ahol a hangsúly a kormányváltáson van elsősorban és nem a rivalizáláson.

 p. s.: Elolvastam még egyszer a cikket, sajnos a poént azóta se találtam. Viccnek meg kicsit erős. 

93 komment

Egy zászló mind fölött

2017. április 13. 10:01 - Ideológiailag Képzetlen

Valami történt

Bevallom,csalódottan mentem haza a vasárnap esti tüntetésről. Már másodszor nem sikerült kitűzni az EU-s zászlót, pedig a tömeg meglett volna hozzá. Persze kell olyan is, aki hergeli a többieket, hangulatfelelős, na de nem CSAK ilyenek kellenek. Benne volt az erő a tömegben és nem használta ki. "Kis" séta után haza is mentünk annyival, hogy nem lesz ebből megint semmi, talán, ha még többen lettünk volna... Nem a 80 éves Józsi bácsitól várom én, hogy kijöjjön a térre, hanem például azoktól, akik jót röhögnek Bödőcs zseniális videóin, meg akiknek nem tetszik a rendszer, de inkább az esti sört választják a tüntetés helyett. Klasszikus fotelforradalmárok, mind ismerünk ilyet.

Másnap viszont történt valami olyan, amire talán még a Fidesz sem számított: spontán tüntetés alakult ki annak hírére, hogy Áder aláírta a lex CEU-t. Minden nagyon hasonlított a vasárnapihoz, egy fontos különbség azonban mégis akadt, ugyanis sikerült kitűzni a zászlót. No nem a Parlamentre, hanem a Magyar Rádió épületére, de ott volt!

Mi múlik egy zászló kitűzésén? Az, hogy az emberek elkezdték elhinni, hogy sikerülhet. Palik Laci mondogatta régen, amikor egy tehetséges fiatal mindig elbaltázott valamit az utolsó pillanatban és emiatt sorozatosan elmaradt a várva várt első győzelem, hogy "csak el kell hinnie, hogy tud nyerni"

Hétfő éjjel elhittük.

Az EU-s zászló kitűzése egy ugyanolyan szimbolikus jelentőségű dolog, mint Orbánnak a Várba való felköltözés. Tulajdonképpen senki se lepődne meg rajta, ha rövid időn belül majd a korona is követné őt. Jelenleg pedig a CEU-ügy képvisel mindent, ami a kormánnyal való szembenállást jelképezi. Már nem kérdés, hogy ez a tüntetéssorozat csak a CEU-ról szól-e. Itt már a törvény visszavonása esetén se kopna el a lendület, hiszen még annyi minden miatt érezzük azt, hogy elegünk van. Már rég nem csak "szabad ország, szabad egyetem" megy skandálásként, hanem főleg a kormányt és annak kiemelt vezetőit válogatott, kreatív szövegekkel szidalmazó mondatok. A humor pedig olyan forrás, amivel nehéz harcolni, mert az ember csak magából csinál hülyét

Szerdán újra sikerült kicsit nyerni, ráadásul - ellentétben a 2006-os zavargásokkal - békés úton. Az Oktogon elfoglalása egy újabb győzelem, ami megint megerősíti az embereket abban, hogy nincs itt még minden veszve. Hirtelen mintha megvilágosodott volna a fiatalság. Az eddig politikával csak ímmel-ámmal foglalkozó fiatalok most nem a radikális jobboldal felé fordultak, hiszen nem a gyűlölet vezeti őket, hanem az egészséges szabadságvágy dolgozik bennük. Ez a generáció már így nőtt fel és Orbán ezt nagyon nem érti. Nem is tud vele mit kezdeni, hiszen ő mindig erőből politizál. Türelem kell most és kitartás, ez lehet a kormány veszte.

Patience is not passive, on the contrary, it is active, it is concentrated strength. (Edward Bulwer-Lytton)

A türelem nem egy passzív dolog, ellenkezőleg, az aktivitást jelenti, valójában az erőfeszítéseink összpontosításáról van szó. (Edward Bulwer-Lytton)

36 komment

"Okok, melyek egyáltalán nem is voltak okok..."(B. Franklin)

2017. április 06. 16:48 - Ideológiailag Képzetlen

Észérvek híján vajon meddig érdemes ellenérvekkel bíbelődni?

Nem egy pályán játszik a két csapat és nem egyformák a játékszabályok sem. Vegyük már észre, hogy a Fidesz nem velünk együtt, csak velünk szórakozik és mi úgy teszünk, mintha párbeszéd folyna, miközben ők csak kifelé kommmunikálnak a sajátjaiknak, nem nekünk. Megvan hozzá a platform, a csodálatos közmédia, ahol megy a hazudozás, meg a ferdítés ezerrel, nem is csoda, ha becsúszik néha egy-egy valódi álhír. Ne legyünk igazságtalanok: ilyen napi szintű ködösítés mellett tegye fel a kezét az, aki híradó szerkesztőként meg merné kérdőjelezni, hogy Csehországnak anyahajóra van szüksége

Őszintén kezdeném sajnálni Ádert és Orbánt, ha tudnám, hogy magyarázkodniuk kell majd amiatt, hogy miért nem jelent elvi akadályt, hogy a gyerekeik is ugyanilyen formában működő egyetemeken tanultak komoly pénzekért. De nem kell, mert akik előtt kellene, azokhoz ez el sem jut. 

Hogyan lehet kiállni amellett, hogy oktatási intézményeket akar nehéz helyzetbe hozni vagy épp ellehetetleníteni egy kormány? Valaki világosítson fel: milyen hátránya származik ebből egy magyar állampolgárnak Magyarországon, hogy vannak emberek, akik ott végeztek? (Leszámítva Kovács Zoltánt, mert ő elég nagy hátránya ennek az országnak.) Egyszerűbb lenne megmondani kerek perec, hogy nem a CEU-val van baj és nem az ott folyó oktatással, csak egy újabb céltáblát kellett találni, amire lehet mutogatnia a híveknek, lekötve ezzel mind a kormánypárti szavazók, mind az ellenzék energiáját. Az alap ellenségkép már úgyis létezett (Soros), így nem is volt annyira nehéz hozzácsapni a kormány másik nagy mumusát, a minőségi oktatást.

És voilá!

Remek munka, csak nem annyira hiteles. Kezdettől fogva izzadtságszagú a dolog, de annyira, hogy már nemcsak a határokon belül érezni, hanem világszerte.  A probléma pedig az, hogy ezek nem is valódi okok és ezért rossz látni, hogy komoly emberek, egzisztenciájukat, idejüket nem kímélve mennek tüntetni (menni kell, ez nem kérdés) és próbálják magyarázni a nyilvánvalót. 

Ha ez valóban így van, akkor csak magatoknak magyaráztok... Én is, ti is, mindannyian, akik ezt olvassátok és akik kommentet írtok hozzá. A Fidesznek sikerült megint tematizálnia a közbeszédet. És te, kedves olvasó, közben megint nem arra figyelsz, hogy mi megy a háttérben, mert lefoglal, hogy meg kell védeni Magyarországot a CEU-tól vagy a CEU-t Magyarországtól.

Ügyes! Na ehhez kell igazán felnőnie az ellenzéknek, hogy legalább újra egy játszótéren rúghassák velük a labdát. 

 

 

30 komment

Egyszer csak elfogy az ember türelme...

2017. április 05. 01:00 - Ideológiailag Képzetlen

Első bejegyzés, hirtelen felindulás

Nem vagyok se politikus, se politológus, se ideológiailag elég képzett ehhez a rendszerhez....de talán teljesen hülye se. 

A fenti okok miatt nem vállalkoznék hosszú politikai fejtegetésbe, de most eljött az a pont, amikor nem elég, ha csak magában puffog az ember, az amúgy sem egészséges. 

Volt ma egy tüntetés, illetve kettő is: egy szervezett, a CEU körül és egy spontán, a Kossuth téren. Én már csak az utóbbiba kapcsolódtam be egy live közvetítés segítségével. És néztem, örültem, drukkoltam, hogy na végre, legyen már valami "ebben a kurva országban". Aztán ittam egy pohár bort, közben vége lett a tüntetésnek és rájöttem, hogy nem lesz itt semmi. Talán még egy nagy, a vasárnapinál is nagyobb tüntetés, meg majd kiadnak még többen támogató nyilatkozatot, majd mennek látszat-tárgyalni és ha a drága miniszterelnök úr "nem közszereplő" tanácsadói elé ingoványosnak ítélik meg a helyzetet, akkor egy tollvonással visszavonják az egészet és kész, diákok, tüntetők megnyugszanak, hazamennek, közvéleménykutatók jönnek, mérnek kis népszerűségvesztést, a kormány bedob egy aktuális, idegnyugtató rezsicsökkentést és újra elvész a lendület. 

Pedig a tét ezúttal sem csak egy egyetem, vagy épp huszonnyolc egyetem működése. Ami itt most folyik, az is valami Nagy Terv része, a határok további feszegetése, a jogállamiság meg a józan ész tudatos lebontogatása. Csak egy kis falat, amit vagy sikerül most azonnal bekapni, megemészteni és kiszarni vagy ha nagyon rágós, főzik kicsit, aztán beteszik a fagyasztóba felcímkézve, hogy azért ne legyen teljesen elfelejtve később. 

Mert tényleg, hát mi van akkor, ha nem lesz CEU? Na bumm. Semmi. Majd aki akar, megy máshova amcsi diplomát szerezni vagy szépen beül a magyar egyetemekre és hallgatja Matolcsy tanait.

Hogy ezzel megint belerúgnak az oktatásba, a szabadságba, az értelmiségbe? Ugyanmár! Hiszen úgysem akarhatott egy igaz magyar sem odajárni. Soros egyetemére?!?! Nem olyan időket élünk, hogy ez divat legyen. 

Gondolom Kovács Zoltán kormányszóvivő úr is elássa majd a CEU-s diplomáit jó mélyre. Én a helyében már rég kiradíroztam volna az életrajzomból is a nyomát, micsoda szégyen! 

Ja nem, én a helyében szemen köptem volna már magam. De nem vagyok a helyében, mert mint mondtam, ideológiailag nem vagyok én elég képzett...

25 komment
Címkék: oktatás soros CEU
süti beállítások módosítása